NEWS

Megérkezett a harmadik album - itt az Evolve!

2017.06.23. 20:29, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/hdj8q77pvho9gwej0h2n.jpg

Sziasztok!
Fantasztikus nap a mai, hiszen végre eljött az új lemez megjelenésének napja, ma hajnalra már majdnem az egész világban elérhetővé vált a várva várt album, az Evolve! Hatalmas várakozás előzte meg mindezt, én személy szerint ha egy-kétszer lehettem ennél izgatottabb életem során, alig bírtam lefeküdni, reggel pedig hajnalban kipattantam az ágyból, egyből a telefonom után nyúlva, és hihetetlen izgatottsággal töltött el, hogy mindenhol az Evolve-ról írtak. A srácok rettenetesen izgatottak voltak, bár emellett biztos vagyok benne, hogy bújkált bennük egy kis idegesség, hiszen eleve hatalmas dolog egy album megjelenése, az Evolve ráadásul tényleg úgy lett bejelentve, hogy nagy áttörés lesz, hogy bemutatásra kerül a kiteljesedett Imagine Dragons, úgyhogy rengetegen várták a megjelenést. Dan írt egy hosszabb kifejtést is arról, ami a piacra dobás pillanataiban kialakult benne:

81jevbrwhzpgwmc06quy.jpgr4jmguoyw5le2g7iqkrc.jpg

Azt írom le, amit érzek. Nem tudom kifejezni magamat. Legtöbbször nem értem a gondolataimat, sem a szívemet. Olyan ez az egész, mint egy kirakós, amit nem tudok kirakni. A zene az egyedüli, ami által beszélni tudok. Mindig is így volt. Végre ki tudom fejezni magamat, amikor egy dalon munkálkodom. Néhányan elcsépeltnek gondolhatják ezt, de sokszor elsírom magamat, miután elkészülök egy olyan dallal, ami igazán kifejező lett. Nem azért sírok, mert azt gondolom, hogy egy mesterművet alkottam, hanem mert ki tudtam fejezni magamat. És még ha én is vagyok az egyedüli, aki hallja azt a dalt, teljesítette azt, amit kellett. Megértettem magamat általa. Hallanom kellett a gondolataimat a zenén keresztül, hogy ÉREZZEK. Nem tudom, van-e ennek értelme. Amit próbálok ezzel mondani, hogy az alkotás folyamata ÉLTET. Sokkal mélyebben érzek, amikor éneklek, mint beszéd vagy gondolkozás közben. A zene egy csoda számomra. Szent. Átsegít a legsötétebb pillanataimon. Mosolyra késztet. Sírásra, nevetésre, táncolásra, álmodozásra. Magával ragadja a szívemet, és jobbá vagy éppen rosszabbá teszi.
Lesznek olyanok, akiknek tetszeni fog, ahogyan a szívem szól. Néhányan pedig utálni fogják. Páran velem együtt üvöltik majd. Mások rám kiabálnak. Ez így rendben van. Reakciót szeretnék kiváltani. Azt akarom, hogy az emberek meghallgassák az Evolve-ot, majd szeressék és utálják. Szeretném, ha a világ egy szenvedélyes hely lenne. Remélhetőleg jószívű is, de csak a saját szavaimat és érzéseimet tudom irányítani - másokét nem. Remélem, hogy meghallgatjátok ezt az albumot és ÉREZNI fogjátok. Remélem, hogy meghalljátok a hangomat, és megértitek, hogy minden szavam őszinte. Remélem, hogy boldoggá tesz titeket. Megígérem, hogy a teljes szívemmel állok majd ki a színpadra minden este, amikor erről a lemezről adunk elő. Micsoda áldás az, hogy ezt tehetem. Hogy veletek énekelhetek. Köszönöm. Továbbra is arra törekszem majd, hogy csakis kizárólag a saját jóváhagyásommal. Addig énekelek, amíg meg nem halok. Ezután is hevesen szeretni és szenvedélyesen éneklni fogok. Senki sem veheti el ezt tőlem. Küldöm a szeretetemet mindnyájatoknak szerte a világon. Haladjunk továbbra is az egyenlőség, szeretet és béke világa felé.

Az album hatalmas sikereket ér el az egész világon, ma kora reggel például 54 országban volt listavezető, köztük Magyarországon is. Spotify-on míg a már korábban megjelent dalok több tízmillió, esetleg százmillió lejátszást tudhatnak magáénak, már az új számok is több százezer hallgatásnál járnak. Összességében ahogyan én értesültem, a visszajelzés egyértelműen pozitív, hiszen a srácok szíve-lelke az Evolve-ban van, és az Imagine Dragons nem vesztette el az identitását, csupán megújult és magára talált, ezáltal pedig egy újszerű hangzást kaphattunk. Szerintem egyébként pont azok a dalok jelentek meg korábban, amelyek a lemez erősségei, legnagyobb kedvencem pedig a Walking The Wire. Abszolút változatosak az eddig ismeretlen szerzemények, nagyon összetettek, többféle stílust képviselnek - ez akár egy dalon belül is előfordul.

Képtalálat a következőre: „imagine dragons evolve album”md4ujr3uc0mt9yg6d8yv.jpg

Az album normál változatára 11 dal került fel, a deluxe verzióban pedig a Levitate, a Not Today és a Believer (Kaskade Remix) található pluszban, így tehát nem kaptunk újabb számokat. A normál verzió teljes hossza 39 perc 12 másodperc.

1. I Don't Know Why 3:10
2. Whatever It Takes 3:21
3. Believer 3:24
4. Walking The Wire 3:53
5. Rise Up 3:52
6. I'll Make It Up To You 4:23
7. Yesterday 3:25
8. Mouth Of The River 3:42
9. Thunder 3:07
10. Start Over 3:06
11. Dancing In The Dark 3:54
Bónusz dalok
12. Levitate 3:18
13. Not Today 4:19
14. Believer (Kaskade Remix) 3:15

A lemez a KIDinaKORNER és az Interscope lemezkiadókon keresztül került eladásra. 2017. május 9-én jelentették be az Evolve megjelenését, illetve a szeptemberben induló világkörüli turné első helyszíneit. Az albumról három single látott napvilágot, a Believer, a Thunder és a Whatever It Takes. Egy héttel a lemez kiadása előtt pedig kiszivárogtatták a Walking The Wire-t, majd hivatalosan is megjelentették.

Infók az Evolve albumról & itt a legújabb dal

2017.05.09. 13:57, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/05/09/albumwitccd5b.jpg

Sziasztok!
Megtörtént a nagy bejelentés, június 23-án érkezik az Imagine Dragons harmadik albuma, az Evolve! A leleplezés meglehetősen egyszerűen zajlott, és ma hajnaltól kezdve már előrendelhető az új lemez, ezáltal pedig láthatóvá vált a dallista is; az album normál verziójára 11 szám került rá.

I Don't Know Why 3:10
Whatever It Takes 3:21
Believer 3:24
Walking The Wire 3:52
Rise Up 3:51
I'll Make It Up To You 4:22
Yesterday 3:25
Mouth Of The River 3:41
Thunder 3:07
Start Over 3:06
Dancing In The Dark 3:53

A már megjelent dalokat kiemeltem, és bizony, jól látjátok, a bejelentés követően az Imagine Dragons új számot is megjelentetett, ennek a borítóját láthatjátok fent is, a cím tehát Whatever It Takes. Ismét egy poposabb hangzást kaphattunk, Dan csak úgy löki a dalszöveget. Ha használtok iTunes-t, itt tudtok előrendelni: KATT!

Szerintem egyébként a már kiadott zeneszámok tökéletesen tükrözik a színességet, a változatosságot, és hol van még a vége. Várhatóan egyébként korábban is hozzájuthatunk majd az albumhoz, csak úgy hemzseg az internet a hackerektől, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy valaki leakelni fogja. Sokan nem tartják ezt tisztességes dolognak, nyilván nem is az, viszont láncokkal sem tudnak majd visszatartani, ha valahol megtalálom a lemezt, nektek is linkelni fogom, aztán eldönthetitek, meghallgatjátok, vagy sem.

evolve.jpg   wit.jpg

Az új "korszak" artworkjével kapcsolatban jegyeznék még meg pár dolgot; imádom, hogy visszajött a Night Visions hangulat, legalábbis ami engem illet, én teljesen azt látom ezekben, kezdve az apró emberalakkal/alakokkal, és hangzásban is az első albumhoz kapcsolnám, úgyhogy én teljes mértékben le vagyok nyűgözve, még ha valami újba kezd bele az Imagine Dragons, akkor is visszakacsintgatnak a korábbi időszakokhoz, hihetetlen.
Osszátok meg velünk, mit gondoltok, kíváncsiak vagyunk! 

Lelepleződött az új album neve: érkezik az Evolve

2017.05.08. 20:31, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/05/08/evolve.jpg

Sziasztok!
Bár azt ígértem, pár napig nem leszek, ugyanis éppen érettségizem, de volt olyan szerencsém, és hogy az Imagine Dragons éppen most pörgött be, nekem pedig nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha nem hoznám nektek ezeket a híreket, hiszen most olyan mértékű újdonságokról van szó, mint amelyek az oldal történetében még hírből sem történtek, jön ugyanis az Imagine Dragons harmadik stúdióalbuma, mely immáron végre névvel is rendelkezik, az EVOLVE!
Tegnap nagy izgatottságot létrehozva a srácok bejelentették, hogy ma nagy dolgok fognak jönni, és este hat után meg is érkezett a nagy bejelentés:

 

ƎE MA ESTE 9-KOR ƎE előrendelhető az ÚJ ALBUMUNK, az "EVOLVE", és letölthető lesz az ÚJ DALUNK, a "Whatever It Takes" is

 

Tehát minden hivatalossá vált, itt az új album, jön hozzá egy vadiúj dal is, magyar idő szerint holnap hajnalban érkezik mindez, tehát csodás reggelre ébredhetünk majd. A bejelentéskor egy videót is közzétettek:

 

Megjelent a Thunder!

2017.04.27. 16:01, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/xuntcs7y6pbo956axcfe.jpg

Sziasztok!
Hivatalosan is megjelent az Imagine Dragons legújabb single-je, a Thunder! És igen, végül dal lett belőle, ez sejthető volt. A vélemények eléggé megoszlanak a dalt illetően, hiszen ha az ember meghallgatja, nem az a már jól megszokott Imagine Dragons hangzása van, a Believer-rel ellentétben pedig ez sokkal poposabb. Nem tudom, mennyire igénylitek, hogy teljes dalszövegeket fordítsak le nektek, mindenesetre röviden összefoglalnám, miről is szól a legújabb szerzemény.
Valószínűleg fiatalkorát idézi a dal kezdetén, amikor is megtudhatjuk, hogy a szabályozott, feszült életét ott akarja hagyni, hiszen nagyobb dolgokról álmodott, nem akarja folytatni mindazt, amiben eddig része volt. Megkérdőjelezte önmagát, mégis kinek képzeli magát, hogy sztár akar lenni, hiszen teljesen egyszerű és átlagos, mondhatni jelentéktelen. Végül pedig már a színpadról mosolyog.
A banda jövőjét illetően ma olvastam egy zenei portálon, hogy a most megjelent single tulajdonképpen az új album névadója, mert az oldal szerint Thunder néven fog megjelenni június 16-án. Ott sem szentírásként emlegették, bár az Imagine Dragons lemezkiadójára, az Interscope Records-ra hivatkoztak, végre van egy több részletet tartalmazó elméletünk is. 

A dalt meghallgathatjátok itt.

Holnap jön a Thunder, az Imagine Dragons legújabb dala!

2017.04.26. 19:40, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/u88met04nkszkvf5n8qa.jpg

Sziasztok!
Csodálatos hírrel érkeztem, ugyanis alig egy órája jelentette be az Imagine Dragons, hogy holnap érkezik a legújabb dal, a Thunder! Tegnap pont írtam nektek a bejegyzés végén, hogy akkora a csend a banda körül, hogy biztosan jön hamarosan valami újdonság, hát nem is érezhettem volna meg jobban. Ennek ellenére egyébként a bejelentés teljesen váratlan volt, a kiírás pedig igen szűkszavú, a következőket olvashattuk a nagy közleményben:

Thunder. Worldwide tomorrow.

Tehát a dal címe, valamint hogy világszerte holnap jelenik meg. A bejegyzéshez mellékelték az újdonság borítóját, mely nem lett kevésbé színes a Believerhöz képest, a lila-rózsaszín és a kék vidám árnyalatai pompáznak az artworkön. Az emberalak ezúttal is megjelenik, azonban most kettőt is láthatunk. Vajon ez tartalmaz mögöttes tartalmat? Egyáltalán nem kizárt. Várhatóan rendkívül színes hangzású dal lesz a Thunder, hiszen több okból is számíthatunk erre; az Imagine Dragons színkavalkádnak nevezte legújabb lemezét, és a Believerből kiindulva ez nemcsak a borítóra lesz igaz.

(ezt most a közzététel után írom megjegyzésnek: valójában nem derül ki ebből, hogy dal lesz, mert akár az új album is lehetne, de én single-nek értelmeztem, többek között azért, mert az Imagine Dragons nem jelentetne meg csak úgy simán egy albumot - legalábbis korábbi tapasztalatok szerint -, én számítanék még a különböző rejtvényekre)

 

A végére pedig egy másik bejelentés: az Imagine Dragons a Much Music Video Awards-on fog élőben fellépni Torontóban június 18-án, vasárnap. Alig várjuk! Minden közelgő koncertet/fellépést oldalt a modulok között megtalálhattok.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.