NEWS

Dan hivatalosan is hős lett - TrevorLIVE Gala

2017.06.20. 20:52, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/06/20/trevi.jpg

3 NAP AZ EVOLVE MEGJELENÉSÉIG
11 NAP A VOLT FESZTIVÁL ZÁRÓNAPJÁIG

Sziasztok!
Amikor olyat hallotok, hogy az Imagine Dragons nemcsak egy banda, akkor azt feltétlen fogadjátok el. Ma bemutatom nektek az egyik indokot erre, és garantálom, hogy meg is fog győzni titeket.
Még emlékezhettek rá, hogy nem is olyan rég bejelentették, hogy Dan Reynolds megkapja a Hős díjat a The Trevor Projecttől, ami egy olyan szervezet, ami segít az LGBTQ közösség tagjainak, legyen szó az öngyilkosság megelőzéséről vagy krízisbeavatkozásról, egyszóval támogatják őket és arra bátorítják ezeket a 13 és 24 év közötti fiatalokat, hogy legyenek büszkék arra, akik. Felvonulásokon és a tegnapihoz hasonló gálákon hívják fel a figyelmet mindarra, amit képviselnek, és hihetetlenül megtisztelő, hogy az idei évben Dant választották kitüntetettnek, aki évek óta nyíltan támogatja ezt a közösséget és harcol az egyenjogúságért. Love is love.
A kitüntetés mellett meghívták az egész együttest, akik akusztikus fellépést hoztak a gálára. Előtte azonban sor került a beszédre, illetve a díj átadására.

IMG_20170620_071258.jpg   IMG_20170620_071302.jpg   IMG_20170620_071313.jpg   IMG_20170620_071311.jpg   IMG_20170620_071309.jpg

Tyler Glenn konferálta fel Dant, aki előtte mondott pár szót az énekesről.

Dannek igaz szíve van. Annyira izgatott vagyok miattad, Dan, izgatott vagyok, hogy érezzem a szeretetedet a közösségünkért. Érzem a fájdalmadat, de leginkább a küzdelmedet a hitért, és olyan mélyen részesedek az empátiádban, mint te magad. Dan, egyszerűen fantasztikus látni, ahogy zenészként terjeszted a szeretetet, ami a szívedben van. Ez a hősies tett.

Ezután egy biszexuális rajongója mondott beszédet egy videófelvételen keresztül, melyben köszönetet mondott Dannek, amiért inspirálja őt és társait, és nem lehetne boldogabb, amiért Reynolds részesedik ebben a kitüntetésben. Nem számít, mennyire népszerűvé vált, alázatos és édes, és bár nem kell azt tennie, amit tesz ezért a közösségért, mégis szakadatlanul támogatja őket, mert jóságos szíve van. Több olyan emberre van szükség, mint amilyen ő, mert hisznek bennük és szeretik őket. Amit Dan képvisel, az rengeteget jelent neki és sorstársainak, és nem lehet elég hálás mindezért.
Ezután Tyler a színpadra szólította Dant, majd egy nagy ölelés után átnyújtotta az énekesnek a díjat. Dan szemüveggel jött, hogy felolvassa a szövegét, de inkább úgy döntött, hogy szívből fog beszélni.

Mormonként neveltek, nyolc fiútestvérem, egy lánytestvérem van, én vagyok a hetedik fiú. Fiatalkoromban problémáim voltak a hittel, feketebáránynak tartottam magamat a családban, nehezen tudtam hinni Istenben. Akartam hinni benne, imádkoztam is, de mindig nehezen ment. Ahogy idősebb lettem, eljött a mormonok missziójának ideje, ami 19 éves korban szokott lenni, ez nem kötelező, de mégis megteszed, nagy a nyomás rajtad, hogy elvégezd a küldetést. Mindegyik bátyám túlesett rajta, rendkívül okosak, nagyon jók voltak az eredményeik. Az első vizsgám nagyon rosszul sikerült, de aztán végül felvettek az Brigham Young University-re, és két héttel azelőtt, hogy mennem kellett volna, az egyik mormon barátom kérdezte, hogy beszéltem-e a püspökkel arról, hogyan élek, mert ez egy vallomás tulajdonképpen, ami része ennek az egésznek, de nem beszéltem vele, mert soha nem éreztem bűnösnek magamat,  végül azonban elmentem hozzá a barátom nyomására. Elmondtam a püspöknek, hogy lefeküdtem a barátnőmmel, akivel négy éve együtt voltam, és ezért kirúgtak az egyetemről. Nagyon magam alatt voltam, és amikor elmondtam ezt az anyukámnak, elsírta magát, amiért négy évig hazudtam neki. Elmentem a misszióra, mert mocskosnak és bűnösnek éreztem magamat, megszüntettem a kapcsolatot a barátnőmmel, ami mindkettőnk számára nagyon fájdalmas volt, majd elmentem két évre Nebraskába a misszómra. Mindennap fél hétkor keltem fel, majd két órán keresztül tanulmányoztam a Bibliát, és higgyétek el, ez pont olyan unalmasan hangzik, mint amilyen volt, nagyon nem élveztem, de mégis meg akartam találni az igazságot, viszont közben elvesztettem önmagamat. Amit mindezzel mondani akarok, hogy ezalatt a két év alatt, ha valaki megkérdezte, mi a tantétel, és azt mondtam, "Hé, meleg vagyok" vagy hogy  "Úgy érzem, a lányokat szeretem, mit kezdjek ezzel?", úgy neveltek, hogy azt tanítsam, hogy ez bűn. Soha nem gondoltam így fiatalkoromban sem, és azóta bánom ezt, és ha visszamehetnék, elmondanám nekik, hogy nem volt igazam, de ezt nem tehetem meg, csak azt, hogy eljöttem ma ide és bocsánatot kérjek. Hazaértem a misszióról, elveszettnek éreztem magamat. Találkoztam egy lánnyal, akibe beleszerettem, és utálta a a vallást, a csillagokat vizsgálta, tarot kártyát vetett nekem, és imádtam. Felém is nyitott volt, mondta, hogy ez az egész fura neki, nem ismeri a mormonokat, de olyan király, meséljek róla. Amikor találkoztam vele, két barátnőjével lakott együtt, akik leszbikusok voltak, és arról beszéltek, hogy odabilincselik magukat a szövetségi épületekhez menyasszonyi ruhában. Utána elmentünk a barátnőmmel Las Vegasba, ahol összeházasodtunk, és ez összetörte a barátnői szívét, el sem jöttek az esküvőnkre, mert az számukra jelentőséggel bírt, hogy barátnőjük beházasodott a mormonizmusba. Nagyon sértett voltam, mert a feleségem is az volt, de most már értem, hogy mi volt a probléma, múlt héten pedig felhívtam őket évek óta először, és megbeszéltük. A lényeg az, hogy a szívem és a feleségem volt az én misszióm, ő tanította meg azt, amit már tudtam a szívemben, hogy melegnek lenni csodálatos és tökéletes, és ha van Isten - tudjátok, néhanapján nem tudom eldönteni-, de ha valóban létezik, biztos vagyok benne, hogy ő is pont ugyanígy gondolja. Zárásként pedig, mivel már nagyon hosszú ideje beszélek; a feleségemmel azzal az ötlettel álltunk elő, hogy augusztus 26-ra szervezünk egy fesztivált az Utah állambeli Provoba, ahol egyébként a Brigham Young University is található, az esemény neve pedig "Love Loud" lesz. Az Imagine Dragons mellett sok más fellépő is résztvesz majd a fesztiválon, és a teljes bevétel a The Trevor Projectnek fog menni. Biztos vagyok benne, hogy a világon vannak még olyan mormonok és ortodox vallásúak, akik ugyanazt érzik, mint én; meghívjuk mindnyájukat, hogy zenét és beszédeket hallgassanak. Egy családnak el kell fogadnia a gyerekét, ha nem így tesznek, statisztikák is igazolják, hogy bizonytalanok lesznek, és ha a világon mindenkit eszerint nevelnek, elfogadják majd a gyermekeiket. A változásnak belül kell elkezdődnie. Ez egy elképesztő megtisztelés, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Tudom, hogy ez az egész nem volt éppen vidám, de a szeretet az szeretet, köszönöm.

A rendkívül személyes és megható beszéd után pedig következett az akusztikus koncert, mely során a srácok az It's Time-ot, a Whatever It Takes-et, a Believert és a Radioactive-et játszották el. A videóban a fellépés nagyjából 15 percnél kezdődik, addig a beszédet is megnézhetitek, de az egészet lefordítottam. Dan egyébként majdnem elsírta magát, amikor arról beszélt, hogy visszamenne a múltba, hogy elmondja, nem volt igaza, rettentően őszinte volt, ez is azt mutatja, milyen elhivatottan támogatja mindazt, amit a The Trevor Project is képvisel.

IMG_20170620_071238.jpg   IMG_20170620_071231.jpg   IMG_20170620_071340.jpg   IMG_20170620_071327.jpg   IMG_20170620_071322.jpg

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre